Jó napot kivánok!
Rokai János vagyok, a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem hallgatója. Már 2 éve ezen a weboldalon keresztül vettem fel munkát, pontosabban kettőt, mindkét munkaadóval 1-1 évig dolgoztam eggyütt, az eredeti terveket kibővítették, illetve további munkákat adtak. Ezen tapasztalatból és az ők visszajelzésükből adódóan, merem állítani, hogy jó kommunikációs kézséggel rendelkezem úgy magyarul, mint angolul.
Ezek a munkák leginkább programozásról szoltak: mobil alkalmazások illetve web-szerver ezekhez. Úgy gondolom, hogy egy terméknek akkor tudjuk felmérni a legjobban a minőségét, ha ismerjük annak a mechanizmusát. Rendszerint minden munkám erősen OOP alapú, így tarva meg úgy a kód átláthatóságát, mint az újrahasznosításának és kibővítésének a lehetőségét.
Volt alkalmam programozni ActionScript3-ban, c++-ban, habár ezekben a tapasztalataim sekélyesek, nem úgy, mint a PHP, JAVA, AJAX illetve SQL. Verziókezelő ismereteim nincsenek, eddig program írással, illetve mások programjának az elemzésével, és azok feljavításával illetve kibővítésével foglalkoztam, de hiszem, hogy hamar bele tudnék tanulni.
Az egyetemmel párhuzamosan dolgoznék, ami azt jelentené, hogy hétvégén több időm lenne, míg hétköznap ez legtöbbször délutánra/estére szoritkozna le. Én nem ragazkodom a weboldalon keresztüli munkavállalásra a százalék miatt, ami egyikünknek sem érdeke.
Remélem eggyütt fogunk dolgozni a jövőben!
Tisztelettel,
Rokai János